Hogyan váltam gyémánttá?

Keresztes Aranka írása

A gyémánt a természet alkotása.

Bányászata nem egyszerű, formázása rendkívül hosszas és türelmet, odaadást és ügyességet megkövetelő folyamat, ami sokszor fáradsághoz és kimerüléshez vezet, de épp ez teszi olyan különlegessé, értékessé mind szellemileg mind pedig anyagilag.

Az én gyémánttá válásom 5 évvel ezelőtt kezdődött, aznap, amikor megtudtam rosszindulatú daganatot diagnosztizálták nálam. A komoly lelki megrázkódtatás pillanatában szinte rögtön el kellett kezdeni az orvosi kezelést.

-Sebészorvos ismerőse van, akihez sürgősen tudna fordulni? Hangzott a gasztros főorvos asszony kérdése.

Az új helyzetben automatikusan válaszoltam a kérdésekre, de valójában nem voltam ott agyban a közelgő tennivalók közös megbeszélésében.

Mikor kijöttem az orvosi szobából rám tört a félelem. Ki fog nekem segíteni? Ki fog rövid időn belül megműteni? Mi az a vastagbél specialista, hol fogok én olyan orvost találni, aki a megfelelő technikával a túlélésemet biztosítja?

Záporozó könnyeimen át, meghallottam párom nyugodt mondatát:

- A testvérem, Ilonka fog segíteni a probléma megoldásában.

- Ilonka, a sógornőm? Tudom, hogy nővér, de mégis hogy?

- Hiszen a legkiválóbb bélsebész, Dr. Lestár Béla tanár úr mellett dolgozik, aki nemzetközileg is elismert.

Én csak egyik ámulatból a másikba estem... az én kedves sógornőm!  Nem is tudtam, nem is foglalkoztam korábban az ő munkaterületével mélyebben! Ő tud majd nekem segíteni?

Igen!!!!! Ilonka mindent megoldott! Mint egy jó tündér a mesében!

Vitt és vitt, bejelentett, elkísért minden vizsgálatra, vért vett, papírokat intézett, és bemutatott a számomra a világ legjobb orvosának és nagyon gyorsan meglett a műtétem időpontja, csak kapkodtam a fejemet, olyan flottul mentek a dolgok!!

Mentálisan is felkészített mindenre! 

- Készülj fel és barátkozz meg a gondolattal, valószínűleg sztómát kapsz, nagy fájdalmaid lesznek, áttét lehetőségére is kell gondolni, az étkezésedet mint a kisbabáknak elölről újból fel kell építeni hosszú- hosszú hónapok alatt. A szövettan se lesz piskóta ...és nem tudjuk mi lesz a vége, de elindulunk az úton!

Miközben beöntést adott, bevezette a katétert, fáslizta a lábamat és nem is tudom felsorolni mennyi mindenben gondoskodott rólam, fogta a kezemet és számoltuk visszafelé a napokat együtt izgulva a műtét napjáig.

Eljött az én időm is és jött a műtős fiú értem. Ilonka természetesen jött velem és biztatott az utolsó percig, aztán már nem bírtuk, és a műtőajtóban eltörött a mécses. A műtős nővérkék kiosztották a papírzsebkendőket és pityeregtünk rendesen, majd egy utolsó simogatás után engem betoltak...

A műtét jól sikerült. Áttétet, sztómát megúsztam és Ilonka rendületlenül továbbra is gondoskodott rólam! Ilonka a gyógyulásomhoz nagymértékben hozzájárult és több volt nekem, mint egy szakszerűen intézkedő ápolónő és több volt, mint egy sógornő!!! 

Telt az idő TÜNETMENTESEN, jó eredményekkel (Halleluja!) és jártam a sűrű kontrollvizsgálatokra. A kontrollvizsgálatok közé tartozott a vastagbéltükrözés, amelyet a daganatomat felfedező nagyon kedves doktornő végezte mindig, egy tündéri kis asszisztenssel karöltve, aki szintén a kedves ismerőseim közé tartozott. Egyszer felhívott a tündéri nővérke, hogy munkahelyet vált és sajnos, többé ő már nem tud a vizsgálatoknál ott lenni velem. Sebaj! A doktornő már ismeri a megmaradt vastagbelem minden centijét, nincs értelme más helyet keresni. A többi nővér is kedves, aranyos, én itt biztonságban érzem magam. 

Ekkor jött a másik meglepetést hozó telefonbeszélgetés.

Ilonka felhívott, hogy mikor is van a következő vizsgálatom? Gyorsan megkerestem a dátumot ...de miért fontos?

- Meglepetés!!! Munkahelyet váltok, teljesen véletlenül én jövök a kedvenc asszisztensed helyére, így ezután én fogom a doktornő mellett a vizsgálataidat végezni.

Hát ez micsoda öröm volt!!! Így a gyógyulásom idején is mellém vezényelte a sors! Stabilizálódott az életem, folytattam a munkámat és teltek az évek és rendszeresen történtek a vastagbéltükrözések. Már szinte hazajártam a gasztro osztályra, a nővérkék az altatások előtt is viccelődtek velem.

Egyszer aztán én is feltettem a költői kérdést Ilonkának és a kedves nővéreknek:

-Jó fejek vagytok, hogy mindig bedugjátok ezt a csövet a fenekembe, de kérdezném, hogy nektek ki és mikor fogja bedugni?

Én viccnek szántam, de erre meglepetés-arcok fogadtak. Hát tényleg, ez a munkájuk és nekik még nem történt meg ez a típusú szűrés.

Hamarosan sort kerítettek a nővérkék és köztük Ilonka colonoskópiai vizsgálatára. Mindenkinek rendben volt minden, csak az én Ilonkámnak nem!!!!!

Döbbenet volt az eredmény, rosszindulatú daganat a vastagbélben, mint nekem. 

Tünetek nem voltak, de nagyon hasonlóan kezdett alakulni a betegségtörténete, mint az enyém! 

Megfordult a kocka, mivel én már ötéves túlélő voltam, ő pedig sorstárs lett. Próbálta a lelki megrázkódtatásokat túlélni.

Újból előjöttek az 5 éve velem történt „félretett” emlékek és érzések, amelyek segítettek abban, hogy Ilonkának milyen területen és miként próbáljam a betegségből a kiutat megtalálni és a lelki nehézségeket legyőzni.

Meggyőződésem, hogy aki átesett egy daganatos betegségen egy frissen diagnosztizált sorstársat nagyon jól fel tud karolni és mentálisan is rengeteg segítséget tud adni neki. Engem szinte kiemelt hétköznapokból és a napi kis „boldogságocskám” (olyan dolog történik velem, ami pozitívan hat rám) már kis aprósággal is felemelt, hogy mondjuk az étkezés terén gyakorlati tanácsot tudtam ellátni. Én is segíthettem és erőt adhattam át.

A lelki kihívások megbeszélésével próbáltuk a szorongást enyhíteni, betegséggel való megküzdést segíteni és a reményt magas szinten fenntartani!

Szerencsére, ha 1-2 könnycsepp mellett is, de mosolyogva mondogattuk, ha az egyikünknek, sikerült, akkor a másikunknak is fog! Sosem szabad feladni!

Nagy segítség ilyenkor kisebb-nagyobb célok kitűzése...  Nekünk a kisebb cél az volt, hogy a világ legfinomabb Lindt csokijából kapott egy dobozzal és a cél, ha meggyógyult, akkor kibonthatja és megeheti. Ez most nagyon egyszerűnek hangzik, de egy vastagbelesnek annyi étkezési nehézségen, szigorú szabályokon kell keresztülvergődni, hogy akár 1 év is lehet, mire eljuthat a csokievéshez. Amikor viszont kibontja, és a szájához emeli, az azt jelenti az egészség felé vezető úton jár!

Elérkezett a műtét napja, egy csütörtöki nap, 12 órára volt kitűzve.

 A terv szerint úgy beszéltük meg, hogy sajnos nem tudok mellette lenni, sőt a kórházi látogatást is, csak pár nappal későbbre tudtam ígérni a munkám miatt.

Aznap délben gondoltam rá és küldtem - amennyire lehetséges - a pozitív energiákat, de dolgoztam. Egyszer csak a kollégáim megleptek azzal az ötlettel, hogy úgy gondolták lehetővé teszik, hogy elmehessek hamarabb munkából és beszaladjak Ilonkához a kórházba. Már rohantam is! Futás át a Kék Golyó ajtaján, a lépcsőn felfelé ezerrel, folyosón be, majd megtorpanva lassan óvatosan benyitottam a szoba ajtaján, gondoltam a pihenését minél kevésbé zavarjam.

Döbbenten látom, lábát lógatva, telefon a kezében egyedül a szobában, ül az ágyon.

- Hát te mit csinálsz itt? 

- Hát és te mit keresel itt?

Kiderült, dél óta vár arra, hogy bevigyék a műtőbe. Sajnos az ágytársánál komplikációk léptek fel és több mint 5 órája a műtőben van, addig Ilonkára nem kerülhet sor.

Elmosolyogtam magam.

-Ennek van előnye is, mégpedig az, hogy itt lehetek veled, ameddig csak engedik!

Elkezdtünk beszélgetni, próbáltuk oldani a műtét előtti félelmet és feszültséget. Éppen csak belemelegedtünk, amikor nyílt az ajtó és jött a zöld ruhával letakart gurulós ágy.

Itt az idő, viszik a műtőbe! Hirtelen egy pillanatra megállt a levegő, majd egymást átölelve mind a kettőnkből kitört a sírás... és nem bírtuk abbahagyni.

Csak annyit tudtam kinyögni:

-Örülök, hogy most én lehetek az, aki elkísér a műtő ajtóig, itt lehetek veled és most én foghatom a kezed!

Mikor bezáródott a műtőajtó, mosolyogtunk egymásra és éreztük, hogy rendben lesz minden!

…és úgy is lett!!